2013. október 30., szerda

Haloween 1

Hát ahogy ígértem, kezdem jönnek az én haloween sminkjeim. Két részletben mutatom meg Nektek. A mai két sminkem igen feketére, darkosra és az utolsót elég félelmetesre sikerült megcsinálni. A fő szempontom a sminkek készítésénél a témát leszámítva, hogy ne kelljen túl sok mindent venni hozzá, inkább az otthoni alap dolgokból tudjam őket elkészíteni.

Az első sminket már akkor tudtam, hogy haloweenkor bevetem mikor megláttam Ginnifer Goodwin csodás sminkjét a MET gálán. 




A nagy felületen használt fekete, szürke színek ellenére nagyon könnyed, füstös maradt az egész smink. Az én sminkem nem lett ilyen könnyed, de azért emlékeztet a kiinduló pontra. A fekete mellett ezüstöt is bátran használtam. Miközben sminkeltem magam rájöttem, hogy ez gyakorlatilag bármilyen metálos színnel nagyon jól nézhet ki, nem kell a feketéhez ragaszkodni. 

Első körben a szemeimen hagytam a hangsúlyt, így annyira nem erős vagy durva az összhatás, annak ellenére, hogy nagyon erős a szemsmink.
Ez ugyan az a smink, mint az előző, csak kicsit tovább van építve. Feltettem egy nagyon szép, nem túl feltűnő műszempillát és a számat is kiemeltem vörössel, amit két színből kevertem ki.  Ebben a sminkem igazán kitűnhetsz a tömegből. a sok erős szín és a nagy kontrasztok ellenére kiegyensúlyzott a smink, egyforma hangsúly van a számon és a szememen. 

Ha nevet kellene neki adnom ez lenne a boszi smink és mindenki maga döntse el, hogy jó vagy rossz ;)
A pirossító lehet kicsit erősebb, ha hideg színről van szó, így keskenyíthetsz az arcodon és kicsit kiemeled a fehér, világos bőrt. Hatásosabb lesz a látvány:)


Az ilyen vörös színátmenetes színezést nem lehet elrontani a szánkon. Húzd meg feketével a szád kontúrját és a csücsköket is fesd be vele, majd piros szájkontúrceruzával fesd be a maradékot. A végén átlátszó, vagy piros szájfénnyel fesd át az egészet és a rúzsaecset közben szépen összedolgozza majd a színeket. Imádom :)

Na ééés itt van a félelmetes zombivámpírlány :D Meghatározhatatlan így Rátok bízom mi ez, de egy biztos félelmetes lett :D


 Itt is csak pár dolgot használtam. Ha csorgó vért akarsz ábrázolni akkor használhatsz hozzá szájfényt, vagy egy kis ezüstöt hogy olyan legyen mintha... :D



A koncepcióm ugyan az volt, hogy ami otthon van pár dolog abból hozzam ki a sminket, nézzük mit használtam:

  • AVON szemhéjpúderalapozó
  • essence Longlasting szemceruza - 01 black fever
  • essence mono szemhéjpúder - 53 pop eye shimmer
  • Max Factor Wild shadow Pencil - Vicious Moss
  • Max Factor Wild mono szemhéjpúder - 60 branzen charcoal
  • Rimmel Scandaleyes Eyeshadow Paint - 011 mercury silver (isteni, erőteljes ezüst, az olyan mintha vérnél használtam :)
  • Rimmel Lasting finish ajakrúzs - 070 airy fairy
  • Manhattan X-treme last liner szájkontúrceruza - 44N
  • AVON glazewear metallic szájfény - chrome amethyst
  • Red cherry műszempilla #503
  • essence frame4fame műszempillaragasztó
Oké, felsorolva sok, de ezeket szinte három sminken használtam. Holnap még jön két visszafogottabb smink szintén haloweenra.

Hogy tetszik Nektek?
remélem kicsit hozzájárulok valamelyik bejegyzésemmel a haloween, vagy bármilyen más sminketekhez:)



Ann:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése