2013. február 11., hétfő

Max Factor - Clump Defy szempillaspirál


Egy hetet használtam folyamatosan a Maxfaktor februári újdonságát a Clump Defy szampillaspirált. Volt ezen a héten minde. Hóesés, széltől könnyezés, szűnni nem akaró szemviszketés és azt kell mondjam, megállta a helyét.

Csomagolása változatlanul tetszik, nem tudom megunni a szempillamintát a tubuson. Mozgalmas lesz tőle a megjelenése a spirálnak.

Használatkor mint már korábban itt említettem, az első élménynél:
Könnyen felvihető a szempillákra a festék, még a belső zugba is egyszerű alkalmazni, így nem lesz olyan a hatás mintha csak a szemünk 3/4én lenne szempilla, vagy nem találkozzunk azzal, hogy próbáljuk a belső pillákat kifesteni és közben az orrunk kenjük össze.
Szépen elválasztja a pillákat a szilikon kefe- ami direkt erre lett kifejlesztve.
Egész nap tartós, gyakran dörzsölgetem a szemem és örömmel tapasztaltam, hogy nem morzsolódik le a festék, hanem a helyén marad, nem lesznek plusz fekete karikáim J A héten volt hósesés és nagy szél amitől könnyezem. Nem vízálló az igaz a spirál, de ezt is kiállta, apró igazítás kellett csak.
Egy rétegben is szép, több rétegben még jobb és nem nehezülnek el a pillák, nem ragadnak össze. Egy rétegben romantikus a hatás, ha mondhatok ilyet, a több réteg egy bulisabb vadabb smink tökéletes kiegészítése.
Ami még tetszik, hogy elég határozott ívet ad a pilláknak, ami csak emeli a tekintetünk erejét.
Reggel 2 rétegben alkalmaztam általában, ami egész nap egyformán tartott. Néha délben tettem rá még kettőt és dúsított, hosszított a szempillákon, de nem ragadt, nem féltem, hogy mindjárt letörnek :D
Ebben a spirálban is megtaláltam az egyik kedvenc tulajdonságom, mégpedig azt, hogy ha megsimítom a szempilláimat, szinte nem is érzem hogy festék van rajtuk. Ez két rétegre igaz, többnél már érezhető a festék.  Ezt a videón is bemutatom. Kicsit suta a mozdulat de látszik, hogy az ujjam szépen siklik a pillák között, akadály nélkül, külön-külön szempillánkéntJ
Végül annyit mondanék, hogy örülök, hogy kipróbálhattam, pozitív volt az élmény. Kíváncsian vártam, hiszen elkötelezett híve voltam/vagyok egy másik spirálnak, de a hét végére két kedvencem is lett.
Csináltunk egy videót, amin igyekszem bemutatni, hogy mi az amit tud, mi az amit kiáll a szempillaspirál. Előtte utána kép külön nem készült, mert abból sokat lehet látni és a videó végére a Clump Defy hatása megmutatkozik abszolútJ






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése